Úgy tűnik, megunta Bosznia-Hercegovina működésképtelenségét a boszniai szerb vezetés: Milorad Dodikék gyakorlatilag kivezetnék a Republika Srpskát a nemzetközi gyámság alatt működő balkáni országból – kérdés, mit szólnak ehhez a bosnyákok, horvátok és a többi erősen érintett nemzetközi szereplő.
„Jönnek a farkasok Krajinából, rettegjetek, usztasák és törökök!” – a réten állva trombitáló, harmonikázó, szintetizátorozó és éneklő négy szerb férfi elsőre komikus látványt nyújt. Az évszám 1993, a banda az egyik leghíresebb boszniai szerb háborús dalt, a Karadžič, vezesd a szerbeket címűt adja elő.
Még ma sem tudni pontosan, ki lehetett ez a négy férfi valójában. Az viszont biztos, hogy az uralkodó boszniai szerb politikai elit hozzáállása keveset változott Bosznia-Hercegovina másik két államalkotó nemzetéhez, a bosnyákokhoz és a horvátokhoz. És ha Milorad Dodikon, a háromfős boszniai elnöki tanács szerb tagján múlik, a Nyugat-Balkán talán legnehezebb sorsú országa hamarosan még súlyosabb válságba kerülhet.
A hatvankét éves Milorad Dodik, aki 2010 és 2018 között a szerb köztársaság (Republika Srpska) elnöke volt,
Az országot lényegében létrehozó 1995-ös daytoni béke az ország területe feletti fennhatóságot a két entitás, a bosnyák–horvát többségű Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Republika Srpska között osztotta meg, körülbelül ugyanakkora mértékben. Azért, hogy a két szövetségi egység közötti széthúzásnak elejét vegyék, a szerződés kidolgozói felállítottak egy sor közös intézményt, mint például az előbb már említett elnöki tanácsot. Az újonnan létrejött állam felett a különböző nemzetközi szervezeteknek is kiterjedt ellenőrzési jogkörei lettek.
A megállapodás annyiban mindenképpen sikeres volt, hogy a megkötése óta eltelt huszonhat évben nem tört ki újabb fegyveres konfliktus Bosznia-Hercegovinában, ám ezzel lényegében véget is ért az előnyeit tartalmazó lista.
aminek a tulajdonságai bizonyos tekintetben összeegyeztethetetlenek az élettel: a Dunántúlnál is kisebb területű bosnyák–horvát föderáció például tíz további kantonra oszlik, amik mind saját parlamenttel és kormánnyal rendelkeznek. Ebben az országban tehát nem könnyű egyről a kettőre jutni a politikában.
Tegyük hozzá: igazán talán senki nem is akarta, hogy Bosznia-Hercegovina valaha is működjön, és ez nem is akkora csoda. A daytoni békével létrehozott államban halálos ellenségeknek kellett volna együttműködnie már a kezdetektől, ellenérdekelt felekből pedig sosem volt hiány.
A boszniai szerbek – Belgrád nagyvonalú támogatása mellett – tüntetőleg Banja Lukába tették át a székhelyüket a közösnek szánt főváros, Szarajevó helyett, és nem is csak Szerbia egyetértésére számíthattak az állam destabilizálásában. Horvátország korábbi autoriter miniszterelnöke, Franjo Tuđman révén bábáskodhatott a daytoni béke születésénél, Zágrábnak pedig ma sem igazán érdeke, hogy Bosznia-Hercegovina stabil és önálló ország legyen – ezt pedig úgy lehet a leghatékonyabban elérni, ha az ember időnként az ősellenséggel szövetkezik, aki történetesen Banja Lukában székel. És még szó sem esett a távolabbi érdeklődőkről, akik elsősorban a bosnyákok szívét szeretnék meghódítani:
Mindezen nehézségek ellenére Bosznia-Hercegovina eddig úgy-ahogy a felszínen tudott maradni a balkáni politika viharos tengerén. Ez nem utolsósorban a fentebb már említett nemzetközi szervezeteknek, például az ENSZ-nek is köszönhető. A békeszerződés értelmében a nemzetközi közösség egy főképviselőnek nevezett tisztségviselőt delegálhat az országba, aki rendkívül széles körű befolyással rendelkezik Bosznia-Hercegovina belügyei felett. A főképviselőnek jogában áll kötelező érvényű jogszabályokat kibocsátani, sőt, ha úgy ítéli meg, hogy egyes köztisztviselők jogsértően végzik a munkájukat, akkor egymaga is elbocsáthatja őket hivatalukból.
akit szinte egyáltalán nem lehet számon kérni a döntései miatt – a főképviselő ennek megfelelően általában közutálatnak örvend az országban.
A néhány hónapja leköszönt főképviselő, az osztrák Valentin Inzko kitörölhetetlen nyomot hagyott a boszniai politika világában. Inzko, aki 2009-től töltötte be ezt a pozíciót, hivatali ideje végére megelégelte, hogy a szarajevói kormány képtelen meghozni egy olyan törvényt, ami börtönbüntetéssel sújtja azt, ha valaki relativizálja vagy tagadja a srebrenicai mészárlást és más háborús bűnöket. A tervezett törvény leghangosabb ellenzői természetesen a szerb nacionalisták voltak, akik közül sokan a mai napig is váltig állítják, hogy nem történt erőszak a Republika Srpska keleti csücskében található faluban.
A főképviselő úgy döntött, hogy búcsúzóul a ráruházott jogokkal élve önállóan módosítja az ország büntető törvénykönyvét, ami így akár három év szabadságvesztéssel is büntetheti a háborús bűnök tagadását.
A Republika Srpska politikai elitje azonnal reagált a törvénymódosításra. Magas rangú politikusok párthovatartozástól függetlenül kijelentették, hogy a továbbiakban bojkottálni fogják a közös intézményeket, amik lényegében az ország összetartásáért felelősek. Milorad Dodik
A közös munka folytatásának feltételéül a törvénymódosítás visszavonását szabták a szerbek, ami eddig még nem történt meg. Inzko utódja, a német Christian Schmidt egyelőre nem úgy tűnik, hogy engedne Banja Luka zsarolásának – igaz, neki amiatt is aggódnia kell, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közül Kína és a hagyományosan szerbbarát Oroszország sem támogatja a kinevezését.
Schmidt többször is figyelmeztette Dodikot, hogy ideje lenne visszafognia magát, legalábbis ami a szakadár hangokat illeti. Az ország lakossága már megszokhatta, hogy a szerb politikus rendszeresen fenyegetőzik a közös intézmények hátrahagyásával és a Republika Srpska önállóságának növelésével, de ezek eddig többnyire blöffnek bizonyultak. Most azonban úgy tűnik, nincs megállás: Milorad Dodik retorikája az elmúlt hetekben egyre agresszívabbá vált, és sokak szerint már a boszniai békét fenyegeti.
Októberre többé-kevésbé kikristályosodtak a Banja Luka-i vezetés elképzelései a Republika Srpska saját lábakra állításáról. Milorad Dodik és társai a közös intézményeket látják a legnagyobb akadálynak, ezért terveik szerint fokozatosan saját intézményekkel váltanák fel őket. A szerb entitás saját gyógyszeripari hatóságának felállításáról már szavazott is a Republika Srpska parlamentje, de ez csak a nyitótánc volt: ha minden az elképzelések szerint halad, hamarosan
Dodik legalábbis ezt ígéri. A felesleges kockázatvállalást elkerülendő a boszniai szerbek első számú politikusa október elején Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is ismertette ezeket a terveket egy belgrádi találkozón, akik támogatásukról biztosították őt.
Kérdéses persze, hogy az elszakadásra van-e tömeges igény a Republika Srpska lakosságán belül, vagy csak egy hangos kisebbség kívánsága az, ami most talán teljesül. Az is kérdés, hogy a szakadás eredményezne-e fegyveres konfliktust, már csak abból a kézenfekvő okból is, hogy a daytoni béke nem rendezte az államalkotó nemzetek közötti konfliktusokat, csak kezelte őket.
Nem elhanyagolható az a már említett szempont sem, hogy a szerbek saját hadsereg felállításáról álmodoznak – azt pedig többé-kevésbé tényként kezeli a nemzetközi közösség, hogy a szerb entitást igen gyakran látogatják Kreml-közeli paramilitáris egységek, akik minden bizonnyal kiképzéseket is tartanak ott. Háborúra kevesen vágynak Bosznia-Hercegovinában, de a konfliktuspotenciált mindenesetre nehéz lenne letagadni.
A dodiki retorika durvulását az is magyarázza, hogy jövőre választásokat tartanak a Republika Srpskában, Dodik számai viszont egyelőre nem úgy alakulnak, ahogy szeretné. A szerb politikus persze számíthat külföldi szövetségesei segítségére – a belgrádi elnöki palotában és a Kremlben mindig szívesen látják, de a szeptemberi budapesti demográfiai kongresszuson tartott előadásának is komoly pr-értéke lehetett. Milorad Dodik a hazai szavazóbázishoz is szólt, amikor a rendezvényen arról beszélt: nem szabad hagyni, hogy Bosznia-Hercegovina a zárványokban élő illegális bevándorlók „parkolópályája” legyen.
de kérdés, hogy ezen túl hajlandó lenne-e beavatkozni, ha a helyzet eldurvulna. Bosznia-Hercegovina iránt egyre csökken a legfontosabb aktorok, az Egyesült Államok és az Európai Unió érdeklődése. Az amerikai külpolitika új csapásiránya most már egyértelműen a Csendes-óceán térsége és Kína, az Európai Unió pedig szinte teljesen elkótyavetyélte a befolyását a Nyugat-Balkánon.
Nem nehéz belátni, hogy Bosznia-Hercegovina európai integrációja lényegében elakadt: az országnak nincs komolyan vehető belépési perspektívája, a jelenlegi politikai elitek pedig jelentős európai segítség mellett tulajdonképpen túszul ejtették az államot. Épületes kihívás kimozdítani az országot ebből az állapotból, hiszen ehhez alapjaiban kellene újragondolni az eddig a „stabilitás mindenek felett” elvét követő európai Balkán-politikát. Ez mindenekelőtt folyamatos energiabefektetést igényelne az Európai Uniótól, amire mindeddig nem igazán volt példa. Moszkvában és Isztambulban, ahogy mondani szokás, már csak egy kávét kérnek.
Nyitókép: Milorad Dodik egy bosnyák lobogó társaságában (REUTERS/Dado Ruvic)
Az Ultrahang legfrissebb adásában a katonai szakértő Oroszország Kijev elleni válaszcsapásáról, valamint Donald Trump és Elon Musk háborújának következményeiről is beszélt.
Volodimir Zelenszkijt Donald Trump egyik kijelentéséről kérdezték, amelyben az amerikai elnök Oroszországot és Ukrajnát „játszótéren civakodó gyerekekhez” hasonlította.
Kimondta a német vezérőrnagy: Európa Amerika nélkül is ellátná Ukrajnát. Már csak az a nagy kérdés: miből?
Pedig Brüsszel és Ukrajna célja egyértelmű volt.
„Ez az, ami nem tetszik nekem az egészben. Amikor megláttam, azt mondtam: »na most jön a csapás«” – tette hozzá Trump.
A volt ukrán miniszterelnök szerint ez már agónia, és teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikaiak elengedték Zelenszkijt, most pedig azon dolgoznak, hogy eltávolítsák őt a hatalomból.
Svédország lenullázta Magyarországot.
Retteghet a gólkirály.
